Japán Csonkafarkú Hosszúszőrű

A japán bobtail Japán szerencsemacskája. Japánba látogatva sok ajtónyílásban látható egy felemelt mancsával hívogató kerámiamacska, amely a szerencse hagyományos jelképe. A japán bobtail Japánból származó természetes fajta, cizellált fejformával és stilizált, szögletes vonalakkal. Ősi fajta, amelyet legalább 1000 éve kéziratokban és festményeken is ábrázolnak. Ahogyan a hívogató macska élénk színei is, ez a fajta is sokféle színben előfordul, de a kedvelt színek gazdagok, intenzívek és ragyogóak. A legkedveltebb szín a mi-ke, vagyis a háromszínű macska. Minden kétszínű változatnál az élénken kontrasztos színek és a merész, drámai minták az előnyben részesítettek. A macska egyedi jellemzője a rövid farka, amely különféle törésekből és ívekből áll, pomponszerű hatást keltve – akár az ujjlenyomatnál, nincs két teljesen egyforma farok. Ha aktív, atletikus macskát keres elegáns, lágy vonalakkal, ezek a porcelánszerű macskák éppen azt nyújthatják, amit keres! Élvezze pajkos csínytevéseiket, miközben gyönyörködik testfelépítésükben, amelyet gazdag, mély színek és merész minták öltöztetnek fel.

Írásos feljegyzések és festmények tanúsítják, hogy a japán bobtail legalább 1000 éve jelen van Japánban mindkét szőrhossz-változatban. A washingtoni Smithsonian Institute egyik 15. századi festménye két hosszúszőrű bobtailt ábrázol, hátuk mentén szétnyíló szőrrel és tollszerű pomponfarkkal. Olyan vázlatok is léteznek, amelyeken a japán bobtail gésák mellett ül. Ahogy más ősi fajták esetében is, eredetét számos legenda és hagyomány övezi.

1968-ban érkezett meg a japán bobtail Észak-Amerikába, amikor Judy Crawford tenyésztő elküldte az első macskákat Elizabeth Freretnek az Egyesült Államokba. Amikor Judy visszatért az USA-ba, további macskákat hozott magával, és Elizabeth Freret-tel együtt dolgozott azon, hogy ezt az elragadó fajtát elismertessék. A TICA először 1979 júniusában ismerte el a rövidszőrű japán bobtailt versenyzésre. Annak ellenére, hogy a hosszúszőrű macskák is évszázadok óta léteztek, a TICA csak 1991 márciusában ismerte el őket versenyzésre.

Ezek a bájos macskák nagyon aktívak és intelligensek. Élvezik a társaságot, szeretetteljes, nyitott személyiségűek, és szívesen „beszélgetnek” Önnel lágy csiripelések és nyávogások gazdag tárházával. A japán bobtail imád játszani, legyen szó vízben pancsolásról, apportírozásról vagy arról, hogy egy kedvenc játékkal ugrál és táncol. Amikor éppen nem játszanak, ezek a szorgos macskák minden zugot és rést felfedeznek, akár egy szekrény tartalmát vizsgálják át, akár a könyvespolc tetejére ugranak, hogy jobban lássák, mi történik odakint. Ezek az aktív macskák nem tipikus ölmacskák – bár egy rövid szundításra megállapodnak, túl elfoglaltak ahhoz, hogy sokáig nyugton maradjanak, és hamar indulnak is a következő kalandra. Hűségesek a családjukhoz, és jól alkalmazkodnak más háziállatokhoz és a gyerekekhez, így kiváló kiegészítői bármely családnak.

A japán bobtail nevét jellegzetes ismertetőjegyéről kapta – az egyedi, görbületekből, szögekből és törésekből álló pomponfarkáról. Nincs két teljesen egyforma farok; lehetnek hajlékonyak vagy merevek, de a testhez közel kell őket hordaniuk, és arányban kell állniuk a testtel. A farok szőre hosszabb, mint a testé, ettől alakul ki a pomponszerű megjelenés. A hosszúszőrűeknél a pompon olyan, mint a Japán utcáin látható, teljes virágzásban lévő krizantémok egyike. A farok csontjai gyakran összenőttek, vagy egy-két helyen ízesülhetnek, így kifejezően tudják mozgatni, de a farkukat mindig nagyon óvatosan kell kezelni.

De nem a farok az egyetlen megkülönböztető jellemzőjük. Magas, faragott arccsontjuk és nagy, erősen ferde szemük van a háromszög alakú fejen, amelyet nagy, magasan tűzött fülek koronáznak meg, kiemelve éberségüket és kíváncsi természetüket. Közepes méretű macskák, hosszú, karcsú testükön párhuzamos vonalakkal és ugrásra termett erőteljes hátsó lábakkal. A far mély Z alakja hatalmas erőt ad az ugrásnak, lehetővé téve, hogy a japán bobtail könnyedén nagy magasságokba szökkenjen. Rendkívül izmos macskák, kecses, áramló mozgással. A nőstények 5–7 fontot, a hímek 8–10 fontot nyomnak.

A bobtail hosszú és rövid szőrű változatban is előfordul, valamint színek és minták széles választékában. A hagyományos szín a háromszínű mi-ke (mee-kay), amely gazdag vöröset, mély feketét és tiszta fehéret egyesít egy olyan összeállításban, amelyet szerencsésnek tartanak. Bármilyen szemszínük lehet, de a két különböző szemszínű (odd-eyed), illetve a kék szemű egyedek különösen értékesek, és leggyakrabban sok fehérrel rendelkező macskáknál fordulnak elő.

A japán bobtail bundája simogatáskor puha és selymes, nagyon kevés aljszőrzettel. A rövidszőrűek közepes hosszúságú bundája fedi az erőteljes, izmos testet. Szőrük laposan fekszik a testen, hangsúlyozva a macska elegáns, stilizált vonalait, és a porcelánszoborhoz hasonló testfelépítést tár fel. A hosszúszőrűek bundája hosszabb, ráomlik a testre, a hason hosszabb szőrrel és a hátsó részen kifejezett „nadrággal”, a krizantémszerű farok alatt. Az aljszőrzet hiánya mindkét szőrhossznál azt jelenti, hogy a vedlés csekély, kivéve a szezonális szőrváltások idején. A selymes textúra azt is jelenti, hogy a hosszú szőr kevésbé hajlamos a filcesedésre vagy gubancolódásra. A rendszeres, kíméletes fésülés vagy kefélés kiváló állapotban tartja japán bobtailje bundáját, és a macskák élvezik ezt a plusz figyelmet.